Nem az akaraterőddel, a rendszerrel volt baj.
A LEAD+ azoknak a vállalkozóknak működik igazán, akik fantasztikusak abban, amit csinálnak, és élőben meggyőzőek, viszont ezt az interneten valamiért még nem képesek elérni.
🥇Teljes körű marketing kivitelezés és lead szerzés
Mindenre jogosulttá válsz: hirdetés, web, e-mail, bemutatkozó anyag, amire szakmailag szükséged van épp a sikerhez.
🤝Rugalmas csomagválasztás és csomagváltás
Elindulunk egy úton, és minden felár nélkül azon dolgozunk, amire a legnagyobb szükséged van épp a növekedéshez.
🏆A díjazott ügyfeleinken tesztelt kész módszerek
Nem rajtad „próbálkozunk”, a már sikeres, díjazott folyamatokat illesztjük hozzád.
🗺️Nem csak hirdetünk, az kevés…
Sok múlik a weboldal meggyőzőképességén, a céged kommunikációs felfrissítésén. Ezt is tartalmazza a program.
🥂Sikerút Díj a cél
Azon dolgozunk, hogy 6 hónapon belül +10, +50, vagy akár +100 millió forintot érjünk el közösen.
Hogy hangzik, lehet ez a mi kis megállapodásunk?
Sok helyen megfordulunk – magazinokban, konferenciákon, előadásokon.
… és további podcastek, interjúk.
2017 óta több mint 500 projektet vittünk végig, amikkel minden évben 50+ cégnek szereztünk új érdeklődőket.
„De most mi ez az érdeklődő szerzés?!”
Azoknak a vállalkozóknak segítünk, akik jók abban amit csinálnak, de mégsincs elég megkeresésük, ügyfelük.
Hallgasd meg 1 percben Tamás történetét,
akinek 50 milliót hoztak folyamataink
Bús Tamás
Tometal Kft.
Árbevétel
330 millió forint
Létszám
15 fő
Terület
fémipari szolgáltató
Sikerút Díj
50 milliós kategória
✨ Imádni fogsz velünk együttműködni, ha…
Mesterdiplomás közgazdász állítja össze a stratégiád és projektterved. Úgy, ahogy neked kényelmes.
Pótoljuk ami hiányzik: weboldal, e-mail marketing, értékesítési funnel – a legnagyobb hatásúval kezdünk.
Elindulnak az első kampányok sok-sok teszttel. Figyeljük a webed és a folyamatokat is az eredményért.
Ami nem működik, azt kijavítjuk: hirdetések cseréje, webszövegek átírása, folyamatok újratervezése.
Az alapok rendbetétele után készülhet csali anyag, profilozó kvíz vagy más kreatív eszköz.
Bármikor változtatunk: kiveszünk, beteszünk, újrapriorizálunk. Mindig arra figyelünk, ami "termel".
Díjazzuk ügyfeleinket, akik 6 hónap alatt +10, +50, vagy akár +100 millió forint árbevételre tettek szert együttműködésünk alatt! Innen a név: Sikerút Díj
Miben vagytok mások?
„De most mi ez az érdeklődő szerzés?!”
Azoknak a vállalkozóknak segítünk, akik jók abban amit csinálnak, de mégsincs elég megkeresésük, ügyfelük.
Kérdésed van? Beszélgessünk!🤖
✨ Válaszd ki, milyen formában lépjünk tovább…
Kíváncsi vagyok, mit mondanak rólatok az ügyfeleitek, miket csináltatok eddig.
Egyelőre csak feltennék pár kérdést, megismerném, miről is van szó.
A LEAD+ azoknak a vállalkozóknak működik igazán, akik fantasztikusak abban, amit csinálnak, és élőben meggyőzőek, viszont ezt az interneten valamiért még nem képesek elérni.
Kiváló szolgáltató cégeket teszünk még vágyottabbá, és használjuk ki potenciáljukat az internet segítségével.
6 további lehetőség
3 további lehetőség
9 további lehetőség
Ezt a levelet nem rég kaptuk…
te is tartoznál az 50+ további ilyen sikersztori, esettanulmány közé?
Elég meggyőző, igaz?
Kérj egy „Megtérülés kalkulációt”!
Vezető szakértőnk 30-60 percben megmutatja, hol van „marketing csőtörés”. Beszámolót készítünk aktuális teljesítményedről és feltárjuk, milyen érdeklődőszerző folyamat térülhetne meg befektetésként.
Új ügyfeleket akarsz? Így építhetsz vevőszerző rendszert, ha eddig csak ösztönből csináltad
Laczay Patrik, CEO & Értékesítési rendszer építő
Ügyfélvonzó módszertanok
Képzeld el az előtted álló végtelen lehetőségeket, amikor minden energiádat abba fekteted, hogy növeled az üzletedet. Az állandóan rendelkezésre álló, minőségi megkeresésekkel a vállalkozói álmaid valósággá válhatnak.
Felejtsd el az unalmas, hagyományos hirdetéseket! Interaktív elemekkel dobjuk fel az élményt, hogy az érdeklődők szívesen vegyék fel veled a kapcsolatot.
Minősített érdeklődők egyenesen a naptáradba! Egyszerű és gyors módszerrel, hogy a legmegfelelőbb időpontban egyeztessenek veled.
Mutasd meg, miben vagy a legjobb! Ügyfelek szerzése személyre szabott e-bookokkal. Így teremtünk azonnali értéket az érdeklődők számára.
A kvíz 1 perc alatt megmutatja neki, hogy te vagy a rá szabott megoldás.
Egy weboldal, amely a keresési eredmények élén jelenik meg, gyorsan elérhető és könnyen megtalálható az érdeklődők számára.
Megjelensz az elsőszámú üzleti közösségi oldalon, új kapcsolatokra teszel szert.
Ne elégedj meg az alapokkal! Még 17+ titkos receptünk van a tárházunkban, amelyekre garantáltan kíváncsi leszel. Megmutassuk?
Ezt ne hagyd ki ha szolgáltató céged van!
6 hónap alatt +10, +50, vagy akár +100 millió forint történetei a magyar piacon.
Folyamatokban hiszünk…
Ez a folyamat 12 hónap alatt 122 érdeklődőt hozott, amiből 31 ügyfél lett. A lead generálás nem csak eszköz, hanem művészet és tudomány egyaránt, ahol minden lépés számít.
… még mindig!
Ez a folyamat 3 hónap alatt 6 381 000 Ft értékű forgalmat hozott 310 500 Ft-ból. A megfelelő folyamatok magukhoz csalogatják az ügyfeleket.
Senki se szeret kukkolni..🧐
(na persze😛)… de nem mondjuk el senkinek, ha belepillantasz postaládánkba!
Tometal Kft.
Tulajdonos / Ügyvezető
„Én kezdtem el hirdetni anno, de ég és föld a különbség. Havi párszáz ezer forint havi több milliós különbséget jelentett.”
Lelkiesszencia.hu
Alapító / tulajdonos
„Magánrendelőm nyitása kihívást jelentett vidéken. Most már Budapesten is rendelek, pedig nem sokat költök marketingre.”
Mi a különbség egy online marketing ügynökség (🥱) és a LEAD+ között?
Vegyünk pár konkrét példát!
Ha eddig legörgettél, most már válassz… 😊
Ingyenes cégátvilágítás: Feltárjuk, milyen módon szerezhetnél rentábilisan még további ügyfeleket!
6 hónap alatt +10, +50, vagy akár +100 millió forint történetei a magyar piacon segítségünkkel.
A lead (ejtsd: líd) olyan érdeklődő, aki már valamilyen formában kapcsolatba lépett a cégeddel – például megadta az adatait, feliratkozott, ajánlatot kért vagy regisztrált.
A B2B lead olyan cég vagy döntéshozó, aki vállalkozásként keres megoldást – tehát nem lakossági ügyfél, hanem üzleti partner lehet belőle.
A lead az első lépés egy új ügyfél felé – de csak akkor lesz belőle bevétel, ha tudod, hogyan vidd végig a folyamaton.
Részben igen – de jóval több annál. A célunk nem csupán hirdetéseket kezelni, hanem konkrét érdeklődőket és ügyfeleket szerezni a cégednek.
A munkánk 3 pilléren nyugszik:
piaci stratégia és üzleti logika,
marketing- és pszichológiai eszköztár,
modern technológiai megoldások.
Az online marketing ennek csak egy szelete – mi vevőszerző rendszert építünk, nem kampányokat futtatunk.
Ezért mondjuk: 3x többet adunk, mint egy átlagos ügynökség.
👉 Nézd meg módszertanunkat.
A sikeres lead generálás nem csak hirdetés – hanem: stratégia, rendszer, konverzió-optimalizálás és folyamatos tesztelés.
✅ Ha van időd és erőforrásod megtanulni a SEO-t, PPC-t, e-mail és tartalommarketinget, valamint napi szinten optimalizálni a kampányaidat, megcsinálhatod magad is.
De ha gyorsan és kiszámíthatóan szeretnél érdeklődőket szerezni, akkor egy lead generálásra specializált ügynökség pont ebben segít.
Mi ezt csináljuk – naponta. Ügyfelekre optimalizálva.
Egy jó lead generáló ügynökség nem csak hirdet – rendszert épít.
Ez magában foglalhatja a B2B vevőszerzést támogató weboldaltervezést, SEO-t, PPC-t, konverzióoptimalizálást, tartalommarketinget és e-mail kampányokat.
A legjobbak nem egy sablonos szolgáltatást adnak, hanem stratégiai megoldást: olyan marketingrendszert, ami mérhetően hoz érdeklődőket és ügyfeleket.
Igen, lehetséges. A B2B marketing díjszabásunk igazodik a céged céljaihoz: dolgozunk fix díjas lead generálás alapon is, de elérhető teljesítményalapú, lead-alapú díjazás is.
A konstrukció mindig egyedi – attól függ, mekkora növekedést, mennyi idő alatt és milyen piacon célzunk meg.
Egy tipikus lead generálás szerződés nálunk legalább 6 hónapos időszakra szól, mivel a B2B vevőszerzés stratégiai építkezést igényel.
Sok ügyféllel évek óta folyamatos a marketing együttműködés, mert nem kampányokat futtatunk, hanem üzletileg megtérülő rendszereket építünk.
Szerződéseink rugalmas online marketing konstrukciók, mindig a cég igényeihez és piacához igazítva.
A lead generálás kampányaink jellemzően havi 150.000 – 1.000.000 Ft közötti online hirdetési költségvetéssel működnek – attól függően, hogy milyen piacon dolgozunk, és mekkora eredményt céloz meg az ügyfél.
Dolgozunk kisvállalkozásokkal és nagy cégekkel is, de minden esetben olyan B2B marketing büdzsében gondolkodunk, ahol a hirdetési keret megtérülése mérhető és skálázható. Ezt együtt ki is számoljuk.
👉 Ha van elköteleződésed, megtaláljuk a legjobb megoldást.
Igen, de nem korlátozódunk egyetlen szektorra.
Tapasztalatunk van többek között:
egészségügyi lead generálásban,
ipari és technológiai ügyfélszerzésben,
pénzügyi szolgáltatások marketingjében,
és oktatási érdeklődők szerzésében.
Több száz B2B vevőszerző rendszert építettünk fel az elmúlt években, mindig az adott piac logikájához igazítva.
👉 Amit kiemelnek rólunk: tehermentesítünk, rendszerben gondolkodunk, és a céged érdekeit nézzük – nem csak a kampányokat.
Igen – minden fontos adatot valós időben láthatsz.
Folyamatos lead teljesítmény mérést, konverziós arány elemzést és rendszeres marketing riportokat biztosítunk.
Közösen követjük a weboldalad forgalmát, az e-mail kampányok megnyitási arányát és a hirdetések eredményességét. Így adatok alapján döntünk, nem megérzésekre építve.
Akár még ezen a héten is elindulhatunk.
A közös munkát egy személyre szabott lead generálási stratégia kidolgozásával kezdjük – onnantól céged B2B kampánya gyorsan beállítható.
👉 Kapacitás függvényében akár 2-5 munkanapon belül indulhat az online vevőszerzés.
Csak egy kattintásra az értékes tudásanyag.