Hogyan lett a Tometal Kft.-ből keresett beszállító egy visszaeső piacon is

Laczay Patrik
Laczay Patrikmarketing projekt felelős, Tometal Kft.
Honnan indultunk? A Tometal Kft. számára ajánlások érkeztek ugyan, de ebből nem lehetett céget kiszámíthatóan skálázni. Tamás, a Tometal alapítója és vezetője pontosan tudta: ha nem lesz rendszeres, minőségi megkeresés, a vállalkozás plafonba ütközik. Az első év végére azonban nemcsak megoldódott a probléma – hanem egy visszaeső iparágban is 50 millió forint feletti új bevételt hozott a megújult marketinggépezet.

Tamás példája, akinek 50M+ bevételt hozott a leadgenerálás

Mi történt, aminek köszönhetően megérkeztek az új érdeklődők?

Tamás és a Tometal Kft. fantasztikus abban, amit csinál. Automata CNC forgácsolás, CNC esztergálás és marás. De az, hogy valaki kiváló szakértő, még nem teszi magától értetődővé, hogy online is a legjobb.

Hogyan és min változtattunk? Mivel szereztünk leadet? Mi volt a legjobb lead generáló csatorna? Ezeket mind megtudhatod a cikkből.

Hogyan nézett ki a megtérülés?

Az eredmények látványosak voltak:

  • az első évben 10-szeres megtérülést hozott a marketingbefektetés,

  • több mint 50 millió forint extra árbevételt generáltak,

  • az első év után, mindössze 3 hónap alatt annyi minőségi ügyfél érkezett, hogy 1 évre előre betáblázták Tamásékat megrendelésekkel.

Ez egy olyan piacon történt, ahol közben egyes elemzések szerint 10% feletti visszaesés volt. 

A Tometal nemcsak túlélte a hullámvölgyet, hanem versenyelőnyt épített.

Ellenőrzőlista – Sikerút Térkép🗺️

Nézd meg a teljes szakmai listát, ami miatt Tamás cége 50M+ bevételt termelt.

Mik voltak a szakmai lépések, amiket a LEAD+ csapata ellátott?

1. Világos értékajánlat képzés – a minőség nem csak szlogen

A Tometal weboldala alapvetően rendben volt, de nem kommunikálta azt a fantasztikus minőségpolitikát, amit Tamás nap mint nap képvisel.

Kiegészítettük a tartalmat: bemutattuk a minőségirányítási lépéseket, a gondosan felépített folyamatokat, és kiemeltük azt, ami tényleg megkülönböztette a céget a versenytársaktól.

Így az érdeklődő nem csak egy fémipari vállalkozást látott – hanem egy partnert, akire biztonsággal rá lehet bízni nagy értékű munkát.

2. Eldöntöttük, mire akarunk azonnal megtalálhatóvá válni

Tamás maga is próbálkozott Google Ads-szel. Az első hetekben jöttek is érdeklődők, de hamar elfogyott a lendület: irreleváns telefonok, nem ideillő témák.

Az ok: a célzás és a finomhangolás hiánya. Nyilván, ez nem ügyvezetői feladat, hogy hetente többször leválogassa a kulcsszavakat.

Újraépítettük a hirdetési logikát, hogy a reklámok pontosan azokat érjék el, akik valóban releváns ajánlatokat keresnek.

Ezzel a Google-ből érkező forgalom már nem időrabló hívásokat, hanem valós üzleti lehetőségeket hozott.

3. Interaktív élmény – kvíz és valós bizonyítékok

Nem álltunk meg az űrlapnál. A weboldalra kvízt építettünk, amely segített az érdeklődőnek pillanatok alatt eldönteni, hogy a Tometal az ő problémájára megoldás-e.

Emellett bemutattuk a gépparkot – ami minden beszerző számára kulcskérdés. Tamásnak hála készültek profi csapatfotók és ütős leírások, amik tovább fokozták meggyőzőképességet.

Ezek az interaktív és vizuális elemek nemcsak bevonták a látogatót, hanem megsokszorozták a bizalmat is.

Ellenőrzőlista – Sikerút Térkép🗺️

Nézd meg a teljes szakmai listát, ami miatt Tamás cége 50M+ bevételt termelt.

4. Történetek és hitelesség

A korábbi ajánlások mellé most tudatosan felépített bizonyítékokat is tettünk: ügyfélvéleményeket, sikertörténeteket, garanciákat.

Ez eloszlatta a kételyeket, és világossá tette: a Tometal nem ígérget, hanem teljesít.

5.Rendszeres ellenőrzés és növekedési elvárás (magunktól is)

Tamás nyitott volt az ötleteinkre, amelyekkel rendszeresen előrukkoltunk.

Örömmel fogadta a weboldal fejlesztési javaslatokat, amiknek köszönhetően a weboldalon történő munkamenetek száma és minősége a háromszorosára nőtt ugyanannyi hirdetési büdzsé mellett!

  • Egy Google által is akkreditált hirdetéskezelő hetente több alkalommal nézte át a hirdetési fiókot.
  • A weboldal hőtérképét rendszeresen közösen átnéztük, és a fejlesztési javaslatokat a következő megbeszélésre kiviteleztük.
  • Havi, negyedéves, éves kiértékelések sok-sok ötletet hoztak, amiket meg is csináltunk.

Nem történt csoda, csak "böcsületes marketing iparos munka".

A Tometal története bizonyítja: a hirdetés önmagában kevés, de ha világos értékajánlattal, profi kommunikációval, interaktív elemekkel és bizonyítékokkal egészül ki, akkor a marketing többé nem kiadás, hanem befektetés. 

Tamás egy év alatt elérte, hogy a vállalkozása ne csak ajánlásokból éljen, hanem egy stabil, kiszámítható ügyfélszerző gépezet hajtsa a növekedést.

 
 

Mik voltak a szakmai lépések, amiket a LEAD+ csapata ellátott?

GYIK – Gyakran Ismételt Kérdések a leadgenerálásról

1. Miért van szükség külön leadgeneráló folyamatra? Nem elég az ajánlás?

Válasz:
Az ajánlás kiszámíthatatlan. Nem tervezhető, nem skálázható. Ha csak ajánlásból élsz, a növekedésed mások kezében van. Egy jó leadgeneráló rendszer ezzel szemben folyamatosan hozza az érdeklődőket, akkor is, ha épp nem tudnak kinek ajánlani az ügyfeleid.


2. Mennyi idő alatt térül meg egy ilyen rendszer?

Válasz:
Attól függ, mekkora az átlagos ügyfélértéked. B2B szektorban már 1 konverzió is visszahozhatja az egész rendszer (csali, oldal, kampány) költségeit. A Kraftman d.o.o. ügyfelünk arról számolt be, hogy 3 hét alatt sokszorosan megtérült számára, van, akinek 2-3 hónap is szükséges. A megtérülés sokszor exponenciális, mert egy leadből gyakran nem csak egy megrendelés jön. Sikersztorikat ITT tudsz olvasni.


3. Nekünk is működhet ez a megközelítés, ha nem vagyunk a fémiparban?

Válasz:
Igen! A bemutatott módszerek iparágtól függetlenül működnek, mert emberi döntési mechanizmusokra építenek. A kulcs nem az iparág, hanem a világos értékajánlat, a precíz célzás és a bizalomépítő kommunikáció.


4. Mi volt a legnagyobb különbség a régi és az új marketing között?

Válasz:
A régi marketing „tettük, mert kell” alapon működött. Az új rendszer stratégiai alapokon nyugszik: célcsoportra szabott üzenetek, folyamatos optimalizálás és valós eredmények. A különbség? Nem csak látszat, hanem megtérülés.


5. Nálunk nincs profi fotó, videó, géppark-bemutató – így is működhet?

Válasz:
Igen. A legfontosabb, hogy az egyediség és hitelesség kijöjjön. A géppark helyett lehet más bizonyíték: ügyfélsztori, folyamatleírás, garancia. A fotókat és bemutatkozást pedig segítünk kialakítani.


6. Mi történik, ha “elkezd dőlni az érdeklődés”, de nincs kapacitás kiszolgálni?

Válasz:
Ez a legjobb “probléma”! De nem ritka. Tamásék is ezt élték meg, és ilyenkor jön képbe az árazás finomhangolása, a leadek szelektálása, vagy akár a bővülési stratégia. Jó marketing nem bedönt, hanem felemel – ha jól vezeted.


7. Mi van, ha korábban már próbáltunk hirdetni, de nem jött be?

Válasz:
Ez gyakori. A különbség abban van, hogy nem mindegy, milyen üzenettel, kinek, mikor, hol és milyen logikával hirdetsz. A legtöbb hirdetés nem stratégiára, hanem “vaktöltényre” épül. Ezért nem hoz érdemi eredményt.


8. Mekkora büdzsével érdemes elindulni?

Válasz:
A fontos az, hogy mérhetően megtérüljön. A Tometal példája mutatja: nem a hirdetési költség volt sok, hanem az eddigi szórás volt hatástalan. Tipikusan ezek a folyamatok a havi pár százezer forint környéki invesztícióval kezdődnek.


9. Csak a Google Ads volt a siker kulcsa?

Válasz:
Nem. A hirdetés önmagában csak egy csatorna. A siker kulcsa a rendszer: értékajánlat, célzás, weboldal-struktúra, interaktív elemek, ajánlattétel, bizonyíték. Ha ezek egyben vannak, akkor a Google Ads már csak „tűzgyújtó”.


10. Mi a következő lépés, ha hasonló eredményt szeretnénk?

Válasz:
Egyszerű: kezdjünk el beszélgetni. 1 perc alatt kiderül, tudunk-e segíteni. Ha igen, mutatjuk a forgatókönyvet. Ha nem, akkor is kapsz pár jó ötletet, amit holnap már hasznosítani tudsz.

+1 Mitévő légy most?

Ebben a cikkben 10-nél is több, hasznos tanáccsal láttunk el, melyeket könnyedén integrálhatsz a marketing tervedbe. Gondold végig: egyetlen új ügyfél már megéri a változtatásra fordított időt. Most pedig képzeld el a potenciált, ha nemcsak tanácsokat, hanem egy komplex stratégiát is alkalmaznál!

Bár csak felszínesen érintettük a témát, képzeld el, mennyi mély és személyes tanácsot adhatnánk, ha közösen vizsgálnánk a vállalkozásodat!

Ezért hoztuk létre a Megtérülés Kalkuláció konzultációnkat, mint egy újító és ingyenes eszközt, hogy cégtulajdonosoknak, döntéshozóknak segítsünk a marketing és főleg a vevőszerzés labirintusában.

A vásárlási döntések hátterében nem mindig az ár vagy a termék minősége áll. Sokszor az a bizalom, amit egy vállalat iránt érez az ügyfél, az, ami meghatározza a döntését. 

A kifogások kezelése nem csak egy „probléma megoldása”, hanem annak tanúbizonysága, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy kielégítsük a vevőigényeiket.

Megtérülés kalkuláció

Letöltöm az ingyenes anyagot!

Csak egy kattintásra az értékes tudásanyag.